2008. Máj. 07.

Város - megye - TISZK
szerző: rettegi attila . 13:23:42 rovat: Rettegi Attila

Holnap egyeztet a város és a megye vezetése. Nem vagyok benn az egyeztetõ bizottságban, de szívesen elmentem volna kíváncsiságból meghallgatni, mi történik majd ott. Úgy tûnik nekem, mintha alaposan a városvezetés körmére kezdene égni a TISZK ügye. Na nem a meglévõé, hanem azé, amit létre kell(ene) hozni.

Nem akarom mindenféle szakmai és jogi fejtegetéssel fárasztani az olvasót, de annyit tudni kell, hogy 2008 szeptemberétõl csak azon iskolák fenntartói fogadhatnak szakképzési fejlesztési pénzeket, akik térségi integrált szakképzõ központot (TISZK) vagy központokat hoznak létre. (Ezek - úgymond - új típusú TISZK-ek, nem azonos azzal a programmal, aminek keretében pl. a Savaria TISZK is létrejött.)

Szombathely esetében mintegy évi 200 millió forintot tesz ki az az összeg, ami szakképzési hozzájárulás címén jut a város szakképzõ iskoláiba. Ez volt eddig a forrása a tanmûhelyek fejlesztésének, az informatikai beruházásoknak, és ez jelentette az önrészt a szakképzési pályázatokhoz, melyekkel szintén évente többszáz millió forintot lehetett a városba hozni. A TISZK-ek igazi értelme persze nem az, hogy ez a forrás továbbra is rendelkezésre álljon, de úgy tapasztalom, e pénzügyi vonatkozása miatt döbbennek rá elõször a döntéshozók, hogy ez tényleg fontos dolog. Arra már kevesebben gondolnak, hogy egy elbaltázott TISZK-koncepció ráadásul további pozícióvesztést is jelenthet Szombathely számára a régióban...

Nos, Szombathelyen azt csiripelik a verebek, hogy a munkáltatók képviselõi, különösen a gazdasági kamara kilátásba helyezte, hogyha a város és a megye nem tud megegyezni a TISZK kérdésében, akkor a helyi vállalkozók a szakképzési hozzájárulásukat ezentúl az államnak fizetik be, a központi kalapba.

A legszomorúbb azonban az, hogyha ma valaki megkérdezné tõlem, mi lesz TISZK ügyben Szombathelyen, azt kell válaszolnom, fogalmam sincs. Pedig május 7-ét írunk, és szeptemberig már csak két Közgyûlés van hátra: a májusi és a júniusi...

2008. Már. 22.

szerző: Marton Zsolt . 16:04:22 rovat: Marton Zsolt

Mai Magyar Hírlap, itt olvasható az eredeti cikk. Végre új információk a szombathelyi színházról.

"Kitaposom a felújítást"

Összeállt a Weöres Színház társulata. Szombathelyen játszik majd például Tóth Ildikó, Kiss Mari és Trokán Péter. A mûvelõdési ház felújítása viszont csúszik. Jordán Tamás igazgatót kérdeztük a kialakult helyzetrõl és a tervekrõl.

– Kik lesznek a szombathelyi Weöres Színház tagjai?
– Czukor Balázs, Czapkó Antal, Csonka Szilvia, Endrõdi Krisztián, Horváth Ákos, Kálmánchelyi Zoltán, Kelemen Zoltán, Kiss Mari, Péter Kata, Szabados Mihály, Szabó Tibor, Tóth Ildikó, Trokán Péter, Vlahovics Edit, Vass Szilárd. Nagy valószínûséggel játszik nálunk egy elõadásban Szabó Gyõzõ, tárgyalunk Németh Judittal, Szerémy Zoltánnal, és Tamási Zoltán neve is fölvetõdött.

– Igaz, hogy olyan társulatot akar, melynek tagjai Szombathelyen élnek?
– Ilyen társulatot szeretnék.

– Ez hogyan valósítható meg? Ha közbejön egy filmforgatás, tévésorozat, mi történik majd?
– Mi 1980-ban Lázár Katival úgy mentünk Kaposvárra, hogy a lányunk, Adél szeptemberben megszületett, és Kaposvárott járt bölcsõdébe. De közben rengeteget tévéztünk. Pestre utaztunk, aztán visszanyargaltunk. Koltai Róbert, Pogány Judit ugyanígy volt ezzel.

– A színészlakások megvannak már?
– Meglesznek augusztusra, amikor a társulat elkezdi a munkát.

– Hogy áll a mûvelõdési ház felújítása, ahol játszani fognak?
– A közbeszerzési pályázattól a magas árig sok oka van annak, hogy csúszik a felújítás. Augusztusban kezdik a munkálatokat, és csak januárban fogunk beköltözni.

– Addig hol lesznek?
– Lesz egy remek próbahelyünk.

– Januárig nem is tudnak játszani?
– Ha akarunk, tudunk, mert bérelhetünk egy helyiséget. De az is lehet, hogy két darabot próbálunk, és bemutatunk egyet januárban, egyet februárban.

– Nem azt ígérték, hogy a felújítás õszre befejezõdik?
– De, csak nem így sikerült.

– Így viszont netán más ígéreteknek sem lehet hinni. Annak például, hogy új színház épül.
– A legmerészebbek sem mondanak 2012-nél korábbi idõpontot erre.

– Egymilliárd forintot viszont már megítéltek a színház építésére.
– Ez az elõkészítõ munkákra van. Ki kell írni például a nemzetközi tervpályázatot, s lehet, hogy el kell bontani épületeket.

– A város képviselõi szerettek volna garanciát arra, hogy az egymilliárd után további támogatás is érkezik.
– Igen, kormánygaranciát szeretnének. Nem tudom, sikerül-e megszerezniük.

– Azt is be kell kalkulálni, hogy januárra sem lesz kész a felújítás.
– Erre azt tudom mondani, hogy résen leszek, mindenkibõl kitaposom a felújítást. Addig pedig rengeteg dolgunk van, hiszen nemcsak elõadásokat akarunk létrehozni, hanem a város szellemi központjává is szeretnénk válni. Április 18-án pénteken eljön például a szombathelyi sportházba ezer gimnazista. És Melis Lászlóval együtt megtanítjuk nekik Pilinszky Apokrif címû versének megzenésített változatát, ami ezer torokból fog elhangzani.

– Arról is szó volt, hogy a társulat tagjaival lesz egy szappanopera a városi televízióban.
– A szappanopera pejoratív, ezért nem használjuk, de minden héten 26 percnyi mûsorral jelentkezik a színház. Ez az adás feldolgozza a mi életünket. Ízelítõt lehet kapni benne a próbákról, de akár a fõtéren beszélgetünk emberekkel, és minden héten megnézzük, hogy áll a felújítás. Részt vehet a város a társulat életében, mi pedig részt veszünk a város életében.

Forrás: Magyar Hírlap

2008. Már. 12.

Igen. Magyarország gyõzött...
szerző: Marton Zsolt . 23:29:29 rovat: Marton Zsolt

A népszavazáson részt vevõ, és igennel szavazó szombathelyieknek ezúton ajánlom figyelmébe az alábbi kis filmet:


2008. Feb. 26.

A jövõ igennel kezdõdik
szerző: Marton Zsolt . 23:35:53 rovat: Marton Zsolt


2008. Feb. 23.

szerző: miszlivetz . 15:58:35 rovat: miszlivetz

A stop.hu-n megjelent interjúmra érkezett hozzászólásoknak köszönhetõen eddigi idegenkedésemet és fenntartásaimat legyõzve a ami napon beléptem a blogoszférába.

2008. Feb. 20.

Nem lesz fizetõs...
szerző: Marton Zsolt . 13:47:47 rovat: Marton Zsolt


2007. Dec. 23.

Áldott, békés karácsonyt!
szerző: Lazáry Viktor . 18:56:20 rovat: Lazáry Viktor

A Fidesz-KDNP Frakció nevében áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdagabb, boldog új esztendõt kívánok minden kedves olvasónak!

Lazáry Viktor
önkormányzati képviselõ

2007. Nov. 20.

szerző: Markó Péter . 14:08:18 rovat: Markó Péter

Szeretném felhívni a figyelmét a tisztelt olvasónak, hogy hosszú vajúdás után úgy döntöttem, folytatom a blogok írását egy másik felületen. Ezidáig azt reméltem, hogy az engemet foglalkoztató ügyeket elõbb-utóbb megírja valaki, de reményem mindezidáig hiába valónak bizonyult. Megköszönöm az alon munkatársainak, hogy véleményem elmondására lehetõséget biztosítottak, az olvasót pedig arra ösztönözném, ha kiváncsi szerény gondolataimra, klikkeljen a http://lathatatlansarvar.freeblog.hu címre, és a "Publikációk" menüpontban a bejegyzéseimre bukkanhat. A honlapot olvasva arról is meggyõzõdhet, milyen gazdag kulturális élet zajlik - minden felhajtás nélkül - egy Vas megyei kisvárosban.

2007. Okt. 25.

Keleten a helyzet változik
szerző: Lazáry Viktor . 21:42:45 rovat: Lazáry Viktor

A mai közgyûlésen határoztunk arról, hogy az Éhen Gyula lakóterületen belül lévõ közlekedési területek jármû forgalmát méret és súly szerint korlátozzuk. Az eredeti elõterjesztés elolvasható itt, a lényeg, hogy a tehergépjármû forgalom szabályozásával, illetve korlátozásával a lakótelepen élõk nagyobb biztonságban, csendesebb és egészségesebb környezetben élhetnek majd. Az önkormányzati kampány során sokat beszéltem az itt élõkkel és a Bébic-telepen, Pick-telepen lakókkal. Akkor szembesültem azzal, hogy a Keleti városrészen élõk talán a legnagyobb áldozatot hozzák városunk gazdasági fejlõdéséért. Bízom benne, hogy az új rendeletünkkel sikerül életminõségükön javítani, igazán megérdemlik. Annak érdekében, hogy a Közgyûlés által felállított szabályok ne csak pusztába kiáltott szavak legyenek, arra kértem Polgármester urat és -a TV nyilvánosságán keresztül- az illetékes hatóságokat, hogy ezen a területen a jövõben fokozottan ellenõríztessék a szabályok betartását.

Rövid közgyûlés
szerző: Marton Zsolt . 18:24:44 rovat: Marton Zsolt

Ahogyan vártam, a mai közgyûlés rövidre sikerült. Ennek oka elsõsorban az volt, hogy a szeptemberi testületi ülésen tapasztalt elõterjesztés-dömping alábbhagyott. A tegnapi gazdasági bizottsági ülésen már tárgyaltuk az összes ma napirendre kerülõ kérdést, amelyek akkor sem váltottak ki éles vitákat.

A Fidesz Szombathelyen is folytatja a népszavazási aláírásgyûjtést, azonban a mai naptól támogató ívekkel keressük fel a választópolgárokat, és már nem a hivatalos népszavazási ívekkel. A feladat is egyszerûbb lett ezzel, ugyanis egy polgárnak elég egy alkalommal aláírnia az ívet, és "ikszeléssel" jelölheti meg azokat a kérdéseket, amelyeket szignójával támogatni kíván. Hamarosan közterületen is megjelenünk, a munka tehát folytatódik.

:: Következő oldal >>